Mikor az Ég furcsa, lila-kék
S találkákra mennek a lyányok,
Óh, be titkosak, különösek
Ezek a nyári délutánok.
 
Járunk bolondul és ittasan
Nagyvárosi utcákon égve,
Fekete, szigorú vonalak
Rajzolódnak a nyári Égre.
 
A város árnyas és remegő.
Ezer tornya, kéménye, karja
Úgy mered a csókos Ég felé,
Mikéntha ölelni akarna.
 
Mint zavarodott szerelmesek,
Pirral s pihegve szemben állnak
Az Ég s a város. Szívük dobog
Vad ritmusára a Halálnak.
 
Szemünk könnyes, mégis nevetünk
Föl-föltekintve vágyva, félve
Arra, ki szép s kit nem ismerünk,
Hideg szeretőnkre, az Égre.
 
S ott fenn az Égen, ott valahol,
Egy-egy pillantást visszavetnek.
Sírván nevetünk az Ég alatt
S ott fenn, ott fenn, ott is nevetnek.