|
|
Ars Sacra Alapítvány
II. János Pál pápa, Ecclesia in Europa című enciklikájában megújulásra hívta Európa nagyvárosait, hogy új lendülettel, a jelenkor kihívásainak megfelelően mutassuk be hitünk gazdagságát a világnak. Szentatyánk indítására Bécs, Párizs, Lisszabon és Brüsszel főpásztorainak közös elhatározásával, valamint az Emmanuel Közösség támogatásával megfogalmazódott a városmissziók terve. Fővárosunk hamar csatlakozott a kezdeményezéshez, Erdő Péter bíboros úr 2007-re hirdette meg a városmisszió évét Budapesten.
Mi – Dragonits Márta, Kolek Ildikó, Toroczkay Ilona – úgy gondoltuk, hogy bekapcsolódva a nagyszabású missziós feladatba, a művészetek segítségével szólítjuk meg Budapest város különböző vallású, világnézetű lakóit, és megrendezzük az Ars Sacra Fesztivált és a Nyitott Templomok Napját. Felbuzdulva a lelkes visszajelzéseken, 2008-ban létrehoztuk az Ars Sacra Alapítványt, amelynek célja a különböző művészeti ágakon belül felszínre hozni és népszerűsíteni a szakralitást. Így 2007 óta minden év szeptember harmadik hetén megrendezzük az Ars Sacra Fesztivált kísérőrendezvényével, a Nyitott Templomok Napjával együtt. A Budapestről indult kezdeményezés országossá lett, majd határokon átívelve próbáljuk egyre nagyobb körben hirdetni és erősíteni a valódi értékek: a szép, jó és igaz iránti igényt.
17 éves az Ars Sacra Fesztivál (PDF, 4,2 Mb)
15 éves az Ars Sacra Fesztivál (PDF, 3,1 Mb)
10 éves az Ars Sacra Fesztivál (PDF, 1,5 Mb)
7 éves az Ars Sacra Fesztivál (PDF, 0,9 Mb)
5 éves az Ars Sacra Fesztivál (PDF, 1,3 Mb)
Védjegyokirat (PDF, 0,1 Mb)
EFFE oklevél (PDF, 0,7 Mb)
|
|
|