Sokszínű kiállításra készül a Miskolci Ars Sacra Fesztivál

2023.08.18.
Zsűrizték a pályaműveket
 
A MISKOLCI ARS SACRA FESZTIVÁL, a képzőművészet és a szakralitás jegyében, "Keresd a békét " címmel pályázatot hirdetett festő- és grafikusművészeknek. A pályázat lezárult, a szűrizés a napokban megtörtént és remek anyag gyűlt össze a szeptemberi seregszemlére.
 
A zsűri döntése alapján 28 alkotó munkáiból 42 alkotás kerül kiállításra. Az alkotók többsége miskolci, de Kárpátaljáról, Erdélyből, Győrből is érkeztek képek. A kiállítás anyaga műfajilag és technikailag színes képet mutat: grafikák, festmények, textil képek szerepelnek majd a kiállításon. A zsűri, minden olyan alkotói stílust befogadott, melyet a maga nemében szakmailag megfelelőnek ítélt, így hagyományos és modern alkotásokban is gyönyörködhetnek a tárlat látogatói.
 
A zsűri tagja közismert művészek és művészettörténészek voltak. Varga Éva Munkácsy -díjas szobrászművész, Máger Ágnes képzőművész, Dr. Hajdú Ildikó művészettörténész, Kákóczki András művészettörténész.
 
A kiállítás 2023. szeptember 19-én délután 16.30 órakor nyílik a Feledy Házban (3529 Miskolc, Deák tér 3.). A tárlat október végéig látogatható.
 

    Impresszum Adatkezelési szabályzat GYIK Site map Ars Sacra © Minden jog fenntartva. development: TYCMO design: SALT COMM
HU EN