Hányszor hullt a szívemre
gyermekek mosolya:
virágok fehér szirma
május szellőjiben.
Én visszamosolyogtam,
de bús volt a szívem
és szomorú maradtam…
És szomorú maradtam.
Ha rengő bölcső mellett
édesanya mosolygott,
valami szelíd, boldog,
édes érzés fogott el,
mint bimbók hasadásán,
mint rügyek fakadásán…
Csak sugársuhanás
sötét árnyak között.
Titkos bánat födött
és szomorú maradtam…
És szomorú maradtam.
Valaki a neved mondta,
valaki rólad beszélt,
Úr Jézus, és mosolygott.
Lényéből és szavából
tiszta sugárzás, boldog,
szelíd fényesség áradt.
Megremegett a lelkem,
mint amikor a száradt,
kopár, letarolt fából
újra kihajt az élet.
Mosolya érintésén
Tefeléd megindultam,
és színed elé hulltam
mindenre rátaláltam:
mosolyra és örömre…
Nem föd már titkos bánat.
Teljes öröm van nálad!
Teljes öröm van nálad!